*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

Diákönkormányzat munkaterve

Iskolánk diákönkormányzata elsődlegesen a tanulók érdekeinek képviseletére jött létre, de emellett nagyon fontos a szabadidős programszervezési, közösségszervezői tevékenysége.

 

A DÖK önállóbbá teszi a diákokat, változatosabbá teszi a diákéletet.

Programjainkat a hagyományok ápolásával, ugyanakkor új feladatok, célok kitűzésével tervezzük.

Ahhoz, hogy a diákönkormányzat megfelelően működjön elengedhetetlen, hogy a diákok ismerjék és tudják alkalmazni a tanulói, a diákönkormányzati jogokat. A diákok javaslata alapján keressük azokat az új elemeket, amelyekkel még vonzóbbá, tartalmasabbá tehetjük programjainkat. A diákok több örömöt lelnek az általuk szervezett programokban, sikerélményhez juttatja mind a programot előkészítő, mind az abban részt vevő tanulókat.

Az iskolai dokumentumokat minden tanév elején felülvizsgáljuk.

 

A diákönkormányzat célja és működése

 

A diákönkormányzat célja a diákok érdekképviselete, a diákélet szervezése. Ezen belül szabadidős programok, a tanulók érdeklődésének megfelelő tevékenységi formák létrehozása, kezdeményezése, az egészséges és környezettudatos életmód kialakításának elősegítése. Emellett alapvető célunk az iskolai munka segítése, az iskolai közösség formálása, az iskolához való kötődés erősítése. További célunk az osztályon belüli, valamint az osztályok közötti kommunikáció fejlesztése, ennek elősegítése a programok és a diákképviselők személyiségfejlesztése által.

A diákönkormányzat havonta legalább egyszer ülésezik, illetve a tervezett programokhoz igazodva gyakrabban is összehívható. A tagjai az osztályok által megválasztott diákképviselők, akik aktívan vállalnak feladatokat, képviselik diáktársaik érdekeit, ötleteikkel segítik a diákönkormányzat működését. A képviselők rendszerint részt vesznek a programok megvalósításában, lebonyolításában.

 

A diákönkormányzat működési területei, feladatai:

 

1.      A tanulók érdekeinek képviselete az iskolavezetésben, a nevelőtestületben és az iskolaközösségben.

2.      A diákok mindennapi életének megszervezése, az iskola belső kommunikációs csatornái:

·         az iskola folyosóin elhelyezett hirdetőtáblák szerkesztése /DÖK, versenyek, stb./

·         suli rádió

·         suli újság

·         suli TV

·         a diákok folyamatos tájékoztatása programokról, rendezvényekről és az őket érintő iskolai eseményekről a hirdetések megszervezésével, diákgyűlések alkalmával

·         rendszeres jelenlét iskolánk honlapján, közösségi oldalán: fotók, információk az iskolai életről, élménybeszámolók

3.      A társadalmilag hasznos munkák irányítása:

·         papírgyűjtés évente kétszer ősszel és tavasszal

·         használt elemek gyűjtése folyamatosan

·         hulladékgyűjtés akciószerűen – „Te szedd!”

4.      Kulturális rendezvények segítsége:

·         iskolai ünnepélyek

·         rendezvények, kiállítások, közösségi szabadidős programok szervezése

·         Diáknap

5.      Egyéb tevékenységeink:

·         versenyek (tanulmányi, sport) lebonyolításában való részvétel

·         közös programok iskolán kívüli szervezőkkel

 

Szervezeti felépítés

 

Diákönkormányzatot segítő pedagógus: Bérces Alexandra Kitti

Diákönkormányzat elnöke: Berecz Kamilla

 

Osztálytitkárok, helyettesek:

 

5.d: Abrudán Péter, Juhász Luca

5.e: Apostol Anna, Farkas Anna Róza, Varga Zoé

6.d: Vaszilkó Veronika, Lakatos Ágnes Lívia, Kraber Gerda, Kós Hanna

7.d: Sirák Barbara, Berényi Anna

7.E: Horuczi-Baráth Anna, Somogyi Bálint

8.d: Csiki Hanna, Marián Anna

8.E: Pekk Melinda, Vass Gréta

9.A: Farkas Nina, Kuris Kitti, Snétberger Cintia

9.B: Kása Kolos, Csorba Zétény, Mezei Blanka Angelika, Ferencz Mónika

9.C: Longay Csenge, Polányi Petra, Párkányi Domonkos, Nagy Ádám

10.A: Für István, Kanalovics Luca

10.B: Nováki Bianka, Dányi-Tatár Kata

10.C: Ferencz Regina, Vass Fanni, Arany Tünde

11.A: Kalicz Gabriella, Szabados Dorina, Tóth Mónika

11.B: Bartus Lili, Pálfalvi Patrik

11.C: Kovács Blanka, Kurcz Kíra Alina

12.A: Huszár Levente, Kiss Melinda

12.B: Holló Panna, Stokker Laura, Sidló Angelika

12.C: Berecz Kamilla, Nagy Alexa

 


 

Éves munkaterv

 

SZEPTEMBER

·         Alakuló ülés

·         Az éves munkaterv megbeszélése, programjavaslatok

·         papírgyűjtés

 

OKTÓBER

·         DÖK gyűlés havonta egyszer

·         Gimis focibajnokság

·         Őszi film délután

·         Gólyahét

·         Gólyabál

 

NOVEMBER

·         DÖK gyűlés havonta egyszer

·         Mikulás szervezése

·         Pizsi nap

·         Melegítő nap

 

DECEMBER

·         DÖK gyűlés havonta egyszer

·         Mikulás – csúnya pulcsis verseny

·         Karácsonyi süti vásár

 

JANUÁR

·         DÖK gyűlés havonta egyszer

·         Az iskolai farsang előkészítése

·         Just Dance Bajnokság

·         Kidobós Kupa

 

FEBRUÁR

·         DÖK gyűlés havonta egyszer

·         Farsang

·         Szeretet nap

·         30 órás focibajnokság előkészítése

 

MÁRCIUS

·         DÖK gyűlés havonta egyszer

·         Diákönkormányzati elnökválasztás előkészítése

·         A Diáknap megszervezésének előkészítése

·         30 órás focibajnokság

·         Nőnap

 

ÁPRILIS

·         DÖK gyűlés havonta egyszer

·         Diákönkormányzati elnökválasztás

·         Bolondok napja

·         Diáknap

·         Tavaszi papírgyűjtés előkészítése

·         Gyereknap (12 órás vetélkedő) előkészítése

 

MÁJUS

·         DÖK gyűlés havonta egyszer

·         Csapatépítő program

·         Tavaszi papírgyűjtés

·         Gyereknap (12 órás vetélkedő)

 

JÚNIUS

·         DÖK gyűlés havonta egyszer

·         Táska nélküli nap

·         Eszterházy Est

·         Gólyatábor előkészítése, szervezése

 

 Programjaink időpontjai, helyszínei változhatnak, esetlegesen elmaradhatnak. A változás jogát fenntartjuk.