*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

Gimnáziumi képzésünkről

"Ezerarcú Eszterházy"


 
A gimnáziumi képzés több mint két évtizeddel ezelőtt kezdődött intézményünk jogelődjében, a „2-es gyakorlóban". Középiskolánk a Barkóczy úton és a Bartók téri épületben is a tanárképzést is szolgálja. 
E rövid idő alatt is szép eredményeink születtek, ezt bizonyítja az is, hogy a tanulók összetételéhez képest az átlagosnál magasabb a felsőoktatási felvételi eredmény.
Iskolánk növekvő népszerűségének oka a gazdag választási lehetőség, változatos tagozatok (normál, ének-zene, vizuális kultúra, digitális kultúra, angol nyelv) megléte. Nem csak Egerből és környékéről, hanem egyre szélesebb beiratkozási területről érkeznek diákjaink. 
 
A négy évfolyamos képzés mellett a jó képességű, motivált, a tanulás iránt elkötelezett 6. osztályt befejező diákoknak (2010 óta), hat évfolyamos „kisgimnáziumi" képzést is indítottunk. Ezekben a tehetséggondozó osztályokban emelt óraszámú idegen nyelvi képzés folyik, melynek eredményeként diákjaink a 10. évfolyam végére középszintű érettségi vizsgát, illetve középfokú nyelvvizsgát tehetnek, tanulmányaik végére pedig eljuthatnak az emelt szintű idegen nyelv érettségiig is.
 
Gimnáziumunk megalakulása óta kiemelkedő képességű tanulók tűntek fel és értek el kiváló eredményeket a tanulmányi munkában és országos versenyeken. Emellett aktívan részt vesznek a közösségi munkában, az iskolai diákönkormányzat tevékenységében, a gimnáziumi énekkarban, sokan pedig a nemzeti bajnokságok legmagasabb osztályaiban folytatnak sporttevékenységet. 
 
Sok ifjú művészpalánta jár az iskolába, akik zsenge koruk ellenére elhivatottságot éreznek az ének-zene vagy a képzőművészetek iránt. Az ének-zene tagozatos képzésnél a gimnáziumi programhoz alapfokú művészeti oktatás kapcsolódik, ahol elsősorban az egyéni fejlesztésekre kerül a hangsúly. Zenei előképzettség nélkül is - a négy év tanulás és a kitartó szorgalom eredményeként - magas művészi színvonalat érnek el diákjaink. Ezért hallani az épület ódon falai közt a délutáni órákban ének- és zongoraszót, kórusmuzsikát. Az iskola csendesebb részén a rajzolásban (grafikában, festészetben) elmélyült vizuális kultúra tagozatos gimnazisták és szakképzősök tevékenykednek délutánonként. Nekik a gimnázium a művészettörténet magas szintű oktatását, a különböző képzőművészeti technikák elsajátítását is biztosítja. Itt sem feltétel az ilyen irányú előtanulmány.
 
Napjainkban mindenki számára alapvetően fontos az idegen nyelv és a digitális kultúra. Az angol nyelv tagozatos diákjaink 11. év végére – kellő szorgalommal – eljuthatnak és el is jutnak a középszintű angol nyelvi érettségiig, a középfokú nyelvvizsgáig, majd a tanulmányaik végén megcélozhatják az emelt szintű érettségit is. A digitális kultúrát szívesen tanulóknak emelt szintű képzésben biztosítjuk a középszintű érettségire történő felkészítést. Ezek a tanulók általában a 11. évfolyam végén középszintű érettségit szereznek, kiváló eredménnyel. A fakultációt választó diákok pedig a programozás rejtelmeivel való megismerkedést követően nekivághatnak az emelt szintű érettséginek. 
 
Az általános képzés (normál tagozat) várja a mindenre nyitott diákokat, akik még nem döntöttek, milyen irányban szeretnék önmagukat leginkább fejleszteni. Ők a tagozaton tanulókkal együtt 10 osztály végén dönthetnek arról, hogy milyen tantárgyakat választanak emelt szintű érettségi felkészítésre.
 
Intézményünk tantestületének minden tagja fogékony az innovációra. Sok pályázaton veszünk részt, sokszor nyerünk is, ami azt jelenti, hogy lehetőségünk van arra, hogy tanulóink számára biztosítsuk a legmodernebb tanulási környezetet és infokommunikációs technikák használatát. A természettudományok iránt érdeklődő tanulók a minden igényt kielégítő, modern természettudományos laborunkban teljesíthetik ki képességeiket és szerezhetnek alapos tudást a kísérletezés élményével színesítve.
 
Diákjaink sokirányú érdeklődését bizonyítja a különböző területeken elért sikerek szép száma: a magyar, történelem, művészettörténet OKTV-n elért helyezések, a komolyzenei koncertek felemelő hangulata, a kulturális események színvonala, a sporteredmények, a diákolimpiai szereplések. Intézményünk számos Európai Unióhoz tartozó ország iskolájával épített ki különböző szintű kapcsolatot. Ezen együttműködések az idegen nyelvek fejlesztésén túl a művészeti képzést is jól szolgálják.
 
Mindennapi életünkben meghatározó szerepet tölt be fenntartónk, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanszékeivel, oktatóival és hallgatóival kialakított munkakapcsolat, mind a napi tevékenységben, mind a gimnazisták pályaválasztásában. Az érettségi után tanulóink döntő többsége az egyetemeken, főiskolákon folytatja tanulmányait.
 
Katolikus iskolánk küldetése, hogy a keresztény emberképből kiindulva a teljes személyt szólítsa meg. Ezért célunk, hogy diákjaink az Eszterházy Katolikus Gyakorló falai között megtalálják a számukra megfelelő kihívást a magas szintű oktatás, a személyes hit és elköteleződés, a közösség, a művészetek és a sport területein egyaránt. Ennek megfelelően a gimnáziumban az oktatás mellett törekszünk a diákok lelkével törődni, a keresztény evangéliumi hiten, erkölcsön keresztül nevelni, formálni és segíteni. Így nem csupán a felsőbb tanulmányokra kívánjuk elvezetni őket, hanem arra, hogy teljes emberré váljanak, és otthonra találjanak a teremtett világban.
 
A hozzánk járó diákok nehezen válnak el iskolánktól. Ezt bizonyítja az is, hogy a közösségi programokra az öregdiákok vissza-visszatérnek.
Hogy milyen állandó programjaink vannak, amik egy iskolát élhetővé és közösségivé formálnak? Ha szigorú kronológiában nézzük, minden évfolyam életének megvan a programja, amelyre a tanévben végig készül azért, hogy iskola minden diákja jól érezze magát. A 9. osztályosok gólyatábora, bemutatkozó műsora és a gólyaavatás az esküvel megmozgatja az összes tanulót. A 10. osztályosok felelősek a farsangi hangulatért, melyhez az elegáns környezet, a finom vacsora, a színvonalas nyitótánc előfeltétel. Tizenegyedik évfolyamon a diákigazgatóságért folytatott egész éves küzdelem készteti nemes versengésre az osztályokat, a tanulók változatos programokkal, meglepetésszerű eseményekkel keresik diáktársaik kegyét. A végzősök számára a leginkább várt olaszországi egyhetes tanulmányút nyitja a szeptembert, ahonnan visszatérve készülhetnek a gombavatóra, az érettségire, a búcsúzásra. Fájó szívvel, de gazdag útravalóval mennek el, tudván, hogy mindig visszajöhetnek (sokan gyakorlaton levő pedagógusjelöltként is), hisz mindenkinek kell egy hely, ahová tartozhat, egy hely, ami a Gyakorló.