*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

Spe Futuri - A jövő ígérete

A kitüntetést magánszemélyként Sándor József alapította. Az elismerést évente egy alkalommal, az a végzős gimnáziumi tanuló kaphatja meg, aki tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte, továbbá közösségi, művészeti tevékenysége is példaként szolgál a tanulóifjúság számára.

 

Az elismerés egy, a Dr. Mátyás Ferencné Hrk Mária művésztanár által tervezett, díszoklevél, valamint egy arany vagy ezüst pecsétgyűrű, melyen az iskola logója látható. A JÖVŐ ÍGÉRETE díj arany fokozatát azon végzős tanulónk veheti át, aki általános és középiskolai tanulmánya során végig kitűnő tanulmányi eredményt ért el, továbbá művészeti, közösségi munkája is kiemelkedő, példaértékű. A díjazott személy fényképét, nevének, a díjazás dátumának, valamint rövid laudációjával az iskola „Spe Futuri" emlékfalán, valamint az iskola honlapján kell elhelyezni.

 

A 2021-es díjazott

Saufert Sára a 12. C osztályból, aki a díj arany fokozatát vehette át.

 

Saufert Sára 12 évig volt a gyakorlóiskola tanulója. Itt kezdte általános iskolás tanulmányait, majd 2015-ben nyert felvételt a 6 évfolyamos nyelvi előkészítős gimnáziumi osztályunkba. Tanulmányait mind a 12 évfolyamon kitűnő minősítéssel fejezte be, tantárgyi dicséretei miatt rendszeresen nevelőtestületi dicséretet is kapott. A 10. évfolyam végén angol nyelvből középszintű, majd a 11. évfolyam végén angol nyelvből emelt szintű, míg német nyelvből középszintű előrehozott érettségit tett. Sára kedves, vidám személyiségével az osztályközösség egyik meghatározó tagja volt. Céltudatossága, kötelességtudata példaértékű osztálytársai számára. A diákönkormányzatban több évig képviselte az osztály érdekeit és segítette az iskola diákéletét. Aktív tagja volt minden rendezvény szervező gárdájának. Jelentős szerepe volt az osztály közösséggé formálásában. Érdeklődése több tantárgyi területen is megmutatkozott. Luca napi természettudományos csapatversenyen regionális I. hely, Irinyi János Középiskolai Kémia versenyen megyei I. helyezés, Varázstorony Innovációs Projektversenyen országos I. helyezést szerzett, de megmutatta tehetségét a magyar irodalom területén is, ahol csapattársaival országos 3. helyet szereztek a magyar novellairodalom témájában szervezett versenyen.

 

 

A 2020-as díjazott

Máté Anna Eszter a 12. C osztályból.

 

 

Máté Anna Eszter 12 éve az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola diákja. Gimnázium évei során a tanulmányi eredménye 10. és 11. évfolyamon jeles rendű, a többi évfolyamon kitűnő volt. Minden tanévben több tárgyból tantárgyi dicséretben részesült, legtöbbször nevelőtestületi dicséretben is. A 10. évfolyam végén angol nyelvből középszintű, majd egy év múlva emelt szintű érettségi vizsgát tett, mellyel a középfokú komplex nyelvvizsgát is megszerezte. 2016-tól sportol a No Comment Hip-Hop Táncegyesületben. 2019-ben a Street Dance Cup országos bajnokságán felnőtt D és C formációban is első helyezést ért el. Szintén 2016-ban csatlakozott az egri Interack Klubhoz, melynek alelnöke, majd elnöke is lett. A középiskolások önkéntes szervezetéhez csatlakozva több országos program szervezésében vett részt. Anna intenzíven tevékenykedik önkéntesként; gyűjtött rászorulóknak élelmiszert, beteg gyerekeknek játékot, részt vett élelmiszerosztásban és szervezett vidám sportnapot, valamint „Gyerkőckarácsonyt". Annát valóban kiváló és példaértékű közösségi szellem jellemzi. Mindig szívesen vett részt iskolai közösségi események szervezésében, lebonyolításában; legyen szó papírgyűjtésről, farsangról, diáknapról. Többször is segítette az osztályt a táncos műsor koreografálásában és betanításában.

 

A 2019-es díjazott

Maruzs Nikloett a 12.C osztályból.

 

 

Nikolett több mint tíz éve táncol az AMI keretein belül. Nemcsak csoportos koreográfiákban, hanem duettekben és szólókban is dobogós eredményeket ért el országos és nemzetközi versenyeken, ezzel öregbítve iskolánk hírnevét.

 

A 2018-as díjazott

Magyar Elemér 12. C osztályos tanuló, aki a SPE FUTURI díj ARANY fokozatát érdemelte ki.


Elemér gyakorlóiskolai tanulmányai 13 éve alatt végig kitűnő tanuló volt, mindenkori osztályának aktív, szervező tagja. Művészeti tevékenysége leginkább az általa alkotott filmekben teljesedett ki. Kisfilmjei több pályázaton is szerepeltek. Pro Vértes Közalapítvány "Összefogással a természet értékeinek megőrzéséért" pályázat (kisfilm) - országos 1. helyezést, DUE Országos Sajtófesztivál - Az Év Online Médiuma – országos 3. helyezést ért el.

 

A 2017-es díjazott

Rácz Dorottya 12.E osztályos tanuló, aki a SPE FUTURI díj ARANY fokozatát érdemelte ki.

 

Rácz Dorottya 13 évet töltött el intézményünkben tanulójaként az EKE gyakorlóiskolájában. Általános iskolás tanulmányait a Bartók téri épületben kezdte, majd 2010-ben nyert felvételt a 6 évfolyamos nyelvi előkészítős gimnáziumi osztályunkba. Tanulmányait mind a 13 évfolyamon kitűnő minősítéssel fejezte be, tantárgyi dicséretei miatt nevelőtestületi dicséretekben is részesült. Két előrehozott középszintű érettségivel rendelkezik: informatikából 2013-ban, angol nyelvből pedig 2015-ben tett vizsgát, melyeknek jó eredményei hozzásegíthetik továbbtanulási céljai eléréséhez. Angol nyelvből 2014-ben megszerezte a C típusú középfokú nyelvvizsga bizonyítványát is. Dóri kedves, mosolygós, személyiségével az osztályközösség meghatározó tagja. A pozitív emberi értékek mellett rendszeresen kiáll, osztálytársai számára is példaértékű céltudatossága, kötelességtudata, figyelmessége, másokkal szembeni tiszteletadása. Az osztály közösséggé kovácsolásában is jelentős szerepe van. Rendezvényeink fő szervezője, műsorok, ünnepségek szereplője. Bekapcsolódott az alapfokú művészeti oktatásunkba is, itt a kortárstánc-képzésben nyújtott teljesítményét mutatja, hogy formációban több társával együtt országos és Európa-bajnoki címet szerzett.