*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

„A szépirodalmi művek a kultúra virágai.”

Tisztelegve névadójuk előtt a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium idén is meghirdette a Gárdonyi Géza szépkiejtési versenyt az általános iskolák 5-8. évfolyamos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai évfolyamok tanulói részére. A vetélkedő résztvevőinek egy ─ a szervezők által ─ kijelölt kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20 soros prózai szöveget kell felolvasniuk Gárdonyi műveiből. Heves vármegye iskoláiból közel 100 főnyi 5-8. osztályos diák vett részt a megmérettetésen.

A versenyzőket neves zsűri értékelte: Dr. Daróczy Gabriella az ELTE adjunktusa, Klész Beáta a Szent István Rádió munkatársa, Veresné Lefler Katalin a Bródy Sándor Megyei Könyvtár munkatársa és Tóth Levente a Gárdonyi Géza Színház színművésze.

Évfolyamonként az alábbi helyezéseink születtek:

Párkányi Lukács 5. d I. hely  (felkészítő tanár: Csákiné Tar Veronika)

Erdei Borka 6. e különdíj  (felkészítő tanár: Csákiné Tar Veronika)

Kristofori Lili Leila 8. E I. hely (felkészítő tanár: Ballagóné Csernyák Éva)

Szívből gratulálunk Nekik és felkészítőiknek, hogy a versenyen való részvétellel hozzájárultak a magyar nyelv szépségének, értékeinek megőrzéséhez!