*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

A Túrakör második féléves kalandjai

Bár már a jogszabályi változások miatt nem válthatja ki a mindennapos testnevelést, iskolánk Túraköre továbbra is aktív, lehet csatlakozni!

 

A korábbi évek fotóiból összeállított videó a MéDiák
iskolaújságon tekinthető meg: https://mediak.ekkegyak.hu/turakor/


A második félévben is sok izgalmas programunk valósult meg. Februárban a Bükk „900-as” csúcsait
hódítottuk meg. Gerinctúránk meglepetése volt, hogy amíg a városban már nyoma sem volt hónak,
800 méter fölött még ropogott a talpunk alatt. A hegyeken át közlekedő Eger-Miskolc járatról a
Bánya-hegyi megállónál szálltunk le, és innen a Nagymező felé vezető erdészeti útról elsőnek Három-
kő (904 m) irányába tértünk le. A kilátásra nem lehetett panasz, és szikrázott a fehérség előttünk.
Innen a méltán híres Tar-kő (949 m) következett, ami kiszögelésével az előzőnél is pazarabb
panorámát nyújtott. A Cserepes-kői barlangszállás meglepőn rendben volt hagyva, és feltöltve
megannyi eszközzel, ami egy-egy menedékek kereső turista komfortját nagyban emeli. A csúszóssága
miatt nagyobb odafigyelést igényelt a Pes-kő kőkapujának sziklagörgetege, majd átjutva több kidőlt
jeges törzsű fa miatt az Őr-kő kilátásáról lemondtunk, és a Bél-kő (815 m) felé folytattuk utunk. A
nyugati fekvése egyedi naplementét tartogatott, 800 méter alatt pedig már a száraz műút
szerpentinjén tudtunk Bélapátfalva felé haladni. A Ciszterci apátságot még mindig újítják, amint
elkészül, biztosan visszatérünk.


Az andalúziai Erasmus+ cserekapcsolat magyar és spanyol utazásai miatt a következő túránk
májusban az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sporttudományi Intézetének hagyományos
„cEKKEr” hátizsákos túranapja volt. Az őszi kirándulások a Nagy-Eged tanösvényét mutatják be, a
tavaszi alkalmak során szintén a Botanikus kertből indulva a Nyerges- és Mész-hegy kaptárkövei és
búvói a fő geocélpontok. A szakvezetett túrára szép számmal jelentkeztek diákjaink, de csatlakoztak
szülők, egyetemi munkatársak, és külsős természetbarátok is. A kisebbek először találkoztak ezzel a
tájjal, és így a kaptárkövek – más nevükön ablakos vagy bálványkövek – misztikus világa is újdonság
volt számukra. Csapatunknak egy 18 km-es útvonalat álmodtunk meg – a zöldellő táj, a mézillatot
árasztó akácosok és a sziklagyepek pompája miatt még a fiatalabb túrázók is vidáman várták a
következő állomásokat. Meglepetés volt az út során, hogy Királyrétnél a száj- és körömfájás miatt
nem hajthatta át a gulyás a szürkemarháit a Cserépfalu közelében lévő Hideg-kút-laposára – ahol már
volt szerencsénk találkozni velük korábban -, hanem a dombtetőn csodálhattuk meg a hatalmas
jószágokat. Bár esőt is jósoltak, ez csak épp annyi ideig tartott, míg előkerültek az esőkabátok. A
célba beérve a kitűzők és jutalomcsomagok mellett a legnagyobb örömet az előre elkészített
nyársalás, csurgatott kenyér és finomságok jelentették a vándorok számára.

Ősszel mindenkit vár a Nagy-Eged a 8. cEKKEr túranapon!
Júniusban volt lehetőségük teljesítménytúrán közösségi szolgálatot teljesíteniük gimnazistáinknak. A
BükkiNyúlsz! rendezvény során a turisták menetlevelét kellett szúróbélyegzővel érvényesíteniük,
majd egy állomásponton szendvicseket, elemózsiát, és italokat készíteni a több hullámban érkező
közel ezer főnek. Egy közeli filmforgatás miatt egy kalózjelmezes színész tette még különlegesebbé a
napjukat.

 

Élményeikről részletesen ezen a linken olvashatsz:
https://mediak.ekkegyak.hu/bukkinyulsz-kozossegi-szolgalat-2025/

Ha szeretnél hasonló alkalmon közösségi órákat szerezni, októberben a Less Nándor Emléktúrán megteheted!

 


A tanév végén rendszeresen felmerül az igény, hogy többen megtapasztalnák a természetben eltölteni az éjszakát. A szentkúti zarándoklat során fogalmazódott meg a gondolat, hogy Nógrád több szempontból is alkalmas erre. Hemzseg a környék geoértékekben, és sátor nélkül is kint lehet aludni például Salgó várában.

Utunk során az első kitérőnk a kazári riolittufa szurdok volt, becenevén a „Holdbéli táj”. Nagy élmény volt leereszkedni a vulkáni hamuval borított labirintus járataiba, ami roppant különleges látványt nyújtott. Szlovákiába is átsétáltunk a Novohrad-Nógrád geoparkhoz tartozó somoskői íves bazaltorgonákat, kőtengert és a várat megnézni. Innen dél felé még nyitva találtuk a roppant igényesen berendezett eresztvényi látogatóközpontot, ahol a tájegységet bemutató művészi fotógaléria alatt frissülhettünk fel. A kőzetek rajongóinak érdekes a három egymás
után következő salgói bánya, ahol tanösvény vezet körbe a jól elkülönülő rétegek között. A bányató
partja ideális pihenőhely volt, ahol csak a rovarokra vadászó madarak mélyrepülése törte meg a
hatalmas zordon kőfalak víztükrét. Utolsó előtti látványosságunk a Salgótarján irányába néző Kis-
Salgó volt, ami a legendája után Boszorkány-nő néven ismert. A jellegzetes bazaltlépcsőkön elrévedve
ért minket a szürkület, s felkerekedtünk alkalmi szállásunkat elfoglalni Salgó várába. A toronyból
éjszaka csak Salgótartján és Losonc lámpái törték meg a fölöttünk elterülő csillagos égboltot. A déli
irányba Galya- és Kékestető, az északi oldalon egészen a Chopok csúcsának 2024 méteren lévő
csúcsainak pirosas jelzőfénye pislákolt, míg Balla Gergely énekelte a háttérben: „kérdeznem nem kell,
egy vagyok a felelettel”. Egyedül a Karancs-hegy és Medves-fennsík fölötti villámok után érkező
szélvihar ereje lepett meg minket, de a robosztus kőfalak biztonságot nyújtottak. A reggeli
Somoskőújfaluba vezető túránk után élményekkel teli zakatoltunk Eger felé a MÁV nosztalgia járatán,
fel-felidézve a táj és a kirándulás pillanatait.

 


Augusztusban pedig izgatottan várjuk a 4. Geotáborunk a Balaton-felvidéken Üveges Dániel tanár
úrral, mely során a strandolás mellett megismerkedünk Szigliget várával, a Tapolcai- és Káli-
medencével, Csobánc és Szent György hegyeivel, és a Tihanyi-félszigettel.
Gólya Tamás (pedagógus, MTSZ bronzjelvényes túravezető, okleveles geotúra-vezető)

 

IMG_20250626_143546 IMG_20250517_160415 IMG_20250517_111826 IMG_20250517_131249 IMG_20250626_203937 IMG_20250517_111159 IMG_20250208_110858 506613297_1026513069598436_6737408610840663741_n 500722329_1350386763175926_6123469279351090899_n