*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

HANGULAT kiállítás megnyitója

 

 

2024. március 26-án az Agria Park Galéria Közösségi tere megtelt gyermekekkel, szülőkkel, érdeklődőkkel, barátokkal a HANGULAT című tárlat megnyitóján.

A kiállításon az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum képzőművészeti ágon tanuló növendékeinek nagyszerű alkotásai tekinthetők meg, melyek zongoradarabok hallgatása közben készültek.

Az ötlet alapvetően a zenepszichológiai kutatásban való részvételem során alakult ki bennem. Kíváncsi voltam, hogy a zenei gesztusok, asszociációk, a ritmus és dallam összhangja, a zene tartalma milyen érzéseket vált ki a hallgatóból, és ezt a képzőművészetben jártas növendékek hogyan fejezik ki alkotásaikban. Hogyan öntik formába a zenei történeteket, karaktereket.

A kezdeményezésemre nyitott művésztanárok kezdettől fogva támogatták a megvalósulást, melynek eredményeként láthatóak az elkészült festmények, grafikák és rajzok.

A több mint 150 munka közül zsűrizett és kiválasztott alkotások készítői oklevélben és tárgyjutalomban részesültek, melyet a megnyitó napján vettek át Kőházi Timea főigazgató asszonytól.

A megnyitón Ács Gyula Papírtáncosnő című darabjára - mely élőben hangzott el - tánckoreográfiát láthattunk. A koreográfia megálmodója Emődi Attila táncművész, előadói pedig a tehetséges tanítványai voltak: Hegedűs Anna és Szabó Sára.

Domoszlai Orsolya főigazgató-helyettes köszöntő szavai után, F. Balogh Erzsébet festőművész nyitotta meg a kiállítást, elgondolkodva a zene és a hangulat kapcsolatáról. Kiemelte a tárlat színes és változatos képzőművészeti megoldásait.

A rendezvény moderátora Teleki Klára, művészetpártoló, igazi lelkesedéssel és szeretettel vezette végig a kiállítás megnyitóját. Professzionális módon segítette a szervezőmunkát. Köszönöm szépen Teleki Sándornak a segítségét és a nagyszerű fotókat.

Köszönetemet és hálámat szeretném kifejezni kollégáimnak, akik hozzájárultak e nemes cél megvalósulásához.

A képzős felkészítő tanároknak: Balázs-Fényi Annának, Bugyi Istvánnak, Bulla Mártának, Domoszlai Orsolyának, Nyerges Adriennek, Szabó-Kertész Viktóriának, Válóczi-Major Katalinnak, akik lelkesen vezették tanítványaik „ecsetvonásait”, zsűriztek, előkészítették a kiállított anyagot, összeállították a tárlatot.

Külön szeretettel köszönöm Válóczi-Major Katalin munkáját, aki társam volt az előkészítésben, szervezésben és a lebonyolításban.

Hálás vagyok Emődi Attila kollégámnak, aki a rengeteg szakmai versenyzés közepette színesítette a tárlat megnyitóját egy elegáns és kifinomult táncprodukcióval.

Nem jöhetett volna létre ez az esemény Bagi Bendegúz rendszergazda segítsége nélkül. Ő végezte a stúdiómunkálatokat, a QR-kódok és az oklevelek elkészítését.

Hálásan köszönöm a vezetők és a fenntartó támogatását, akik lehetővé tették, hogy a gyermekek, a szülők, és a felkészítő tanárok számára élménnyel záruljon ez a kezdeményezés. Bízom benne, hogy a tárlatot megtekintő közönség minden tagja jó érzésekkel, feltöltődve távozott a kiállításról.

A tárlat különlegessége, hogy QR-kód segítségével meghallgathatóak azok a zeneművek, amelyek inspirálták az alkotásokat.

Minden növendékre, kollégára, támogatóra, segítőre és résztvevőre büszkék lehetünk!

 

A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb munkákat készítő tanítványok helyezései:

 

I.                    korcsoport

 

BARABÁS CSONGOR                     BRONZ

TÓTH ZSOMBOR PATRIK              EZÜST

KÁDÁS BELLA ADÉL                     ARANY

 

II.                 korcsoport

FERNYE DALMA                            BRONZ

PAPP CECÍLIA                                  EZÜST

TAJTI ESZTER                                  ARANY

 

III.              korcsoport

HISZTAI CSENGE                           BRONZ

ŐRI BÁNK                                        EZÜST

UTASSY KENDE                             ARANY

 

IV-             V. korcsoport (8-9-10. évf.)

LINKECS ANITA                              BRONZ

TÓTH KIARA STELLA                   BRONZ

ROMÁN BERNADETT                   EZÜST

 

Montzs 3

 

Kata

 

Tmea djtad

 

Orsi

 

Montzs 6

 

Montzs 5

 

F-Balogh Erzsbet

 

Montzs 4

 

Djazottak

 

csoportkp

 

Montzs 1

 

A kznsg

 

Arany oklevelek