*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

Játék az anyanyelvvel? – nem csak középiskolás fokon!

Diákjaink sikere az anyanyelvi vetélkedőn

 

„A nyelvművelés, az anyanyelv féltő ápolása közügy, mindenki ügye, mindenki feladata” – vallotta Deme László, híres magyar nyelvészünk. Ennek jegyében április 22-én - immár harmadjára - iskolánkban zajlott az „Anyanyelvi játékok – játékos anyanyelv” elnevezésű vetélkedő középdöntője. A tét a széphalmi országos döntőre való továbbjutás volt.

A verseny során leleményes nyelvi fejtörőket, szituációs játékokat kellett megoldaniuk a négyfős csapatoknak. Általános iskolai kategóriában az élen végzett a „Csűrcsavarintók” együttese, akik idén utoljára utazhatnak a döntőre. A tagok – Bartók Réka, Beksi Dalma, Gál Gina, Koncz Helga – mindannyian a 8.a osztály diákjai. Izgatottan készülnek a májusi eseményre, hiszen a tavalyi nagyon szoros küzdelemben az 1. helyet érték el, és idén is a dobogót célozzák meg Sipos Zsuzsa tanárnő irányításával. Idén először a gimnazistáink is indultak a versenyen. Zentai Péterné, Ibolya néni tanítványai megismerkedtek a tájszavak, a szólások és közmondások világával. A csapat most nem jutott tovább, de jövőre a most tapasztaltak birtokában újra megpróbálják, drukkolhatunk nekik. A csapat tagjai: Ferencz Regina, Berta Dorina, Vass Fanni 11.C osztályos tanulók és Milerán Gréti, 11.B osztályos tanuló.

Köszönet az Anyanyelvápolók Szövetségének s a verseny szervezőjének, Brézai Zoltánnak az egri helyszínválasztásért.

 

 

434641188_1584532489014392_4252628493498695084_n

 

Anyanyelvi verseny_a csapat