*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

Lány röplabda V–VI. korcsoportos Tavasz Kupa

 

 

A 2022/23. tanév már sokkal inkább a régi rend szerint zajlott a röplabdásoknak is, nem úgy, mint a covid alatt. Hiszen újra megrendezésre kerültek a hagyományosan is megszervezett versenylehetőségek (edzőmérkőzés, diákolimpia, …).

 

Az EKKE Gyakorlóiskola csapata ki is használta az adódó lehetőségeket, így méltó ellenfelei voltak a Szilágyi csapatának több edzőmérkőzésen is.

Diákolimpiára is neveztek a lányok a VI. korcsoportos amatőr kategóriában, ahol jócskán megnehezítették az ellenfelek dolgát a területi döntőn, ezzel elérve a 4. helyet (a PVG, Andrássy és a Szilágyi mögött és a Szent Lőrinc előtt).

 

Illetve a világjárvány miatt több évig elmaradó, hagyományos Tavasz Kupát is megrendezték idén április 20-án, négy csapat részvételével. Meghívást kapott az Andrássy, a Szent Lőrinc, a házigazda Szilágyi és az EKKE Gyakorlóiskola.


Az utóbbi ellenfél a diákolimpia óta is sokat fejlődött és ellenük kezdte iskolánk csapata a Kupát és szerencsére mind a két szettet megnyerték a Gyakorlósok. A második megmérettetésen a Szilágyi ellen már sajnos egy szettet sem sikerült megszerezni. De így is büszkék lehetünk a lányokra, hiszen igencsak megnehezítették az ellenfél dolgát. A Kupára negyedikként meghívott Andrássy egyéb iskolai rendezvény miatt nem jelent meg, így megszerezte csapatunk az első érmét!

 

Gratulálunk a csapatnak és töretlen fejlődést és még jobb tanévet kívánunk az elkövetkezendőkben!