*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

Quiz franco-allemand 2023 / Deutsch-französisches Quiz 2023

  

 

Az Institut Français és a Goethe-Institut idén második alkalommal rendezte meg a FRANCIA- NÉMET QUIZ című országos vetélkedőt, melyre azon 10. és 11. osztályos tanulók jelentkezését várták, akik iskolájukban francia, illetve német nyelvet tanulnak és érdeklődnek a két ország kultúrája iránt.

 

A versenyen négyfős csapatok indulhattak, minden csapatban két németül és két franciául tanuló diák vehetett részt. A vetélkedő egy online feleletválasztós kvízből állt, melynek egyik fontos célja volt, hogy a Franciaországgal és Németországgal kapcsolatos játékos feladatokon keresztül a diákok megismerkedjenek a sokszínű és soknyelvű Európa értékeivel. A versenyzők a következő témakörökkel kapcsolatban kaptak országismereti kérdéseket: francia és német gasztronómia, kultúra, nyelv, földrajz, történelem és az Európai Unió. A megmérettetésen nagyon fontos szerep jutott a csapatmunkának is, mivel a kvíz kétnyelvű volt.

 

A verseny az idén még nagyobb népszerűségnek örvendett a diákok körében: országosan mintegy 1372 tanuló, összesen 343 csapat nevezett be; a mi iskolánkat 5 lelkes csapat képviselte. Mindannyian nagyon szorgalmasan dolgoztak és kiváló együttműködéssel, szuper hangulatú csapatmunkában igyekeztek megoldani a feladatokat.  

 

Az egyik 10.A osztályos csapatunk: FÜZÉR Zselyke, NAGY Daniella Janka, SÁNDOR Enikő és SZÖGEDI Tamara nagyon szép eredménnyel jutottak be az országosan legjobb teljesítményt nyújtó első száz csapat közé, melyből területi szinten a 6., megyei szinten pedig a 4. helyet szerezték meg.

 

Tanáraik: Mészáros Timea – német nyelv, Albertus Ágnes – francia nyelv

 

Szívből gratulálunk a helyezetteknek és a többi résztvevőnek is; további szép sikereket kívánunk mindannyiuknak!