Röplabda diákolimpia 1. fordulója
2025. 01. 16. rendezték meg a 2024/25. megyei röplabda diákolimpia „B” kategóriájának első fordulóját.
Iskolánk csapata első mérkőzésén a Dobó Gimnázium csapatával mérte össze tudását.
Akiknek kijár minden tisztelet, hiszen igen kis létszámmal tudtak csak részt venni ezen a fordulón, de még így is megnehezítették minden társaság dolgát.
Így a miénket is, hiszen a megilletődötten kezdő Gyakorlósoktól elvették az első szettet, de utána magukhoz tértek a mieink és megnyerték a másodikat, majd a döntő harmadik szettet is.
A következő mérkőzésen a Szilágyi csapata ellen játszhattak lányaink, de sajnos hiába voltak szép megoldásaink, mozzanatok és labdamenetek, csak megnehezíteni sikerült az ellenfelünk dolgát és alul maradt iskolánk csapata, 2:0-ra az összeszokottabb ellenfele ellen.
A harmadik mérkőzésen a házigazda Pásztorvölgy gimnáziuma ellen léptek pályára a Gyakorlósok. A PVG egyértelműen a forduló legjobbjaként, 2:0-ra győzte le a mieinkket, akik igyekeztek méltó ellenfelük lenni, kisebb sikerrel.
Ezzel az eredménnyel sikerült bejutni az EKKE Gyakorló csapatának a megyei fordulóra, amire februárban fogsor kerülni.
Csapattagok voltak: Ballagó Bernadett, Farka Kamilla, Fodor Dalma, Kurucz Szintia, Lukács Kiara, Magyari Dorina, Ostoróczki Melitta, Sándor Enikő, Szabó Lili, Tóth Hanga, Zámbó Melissza és Zöld Villő.
Gratulálunk a győzteseknek és a mieinknek is az eredményhez!
Reméljük, a következő fordulón, a tapasztalatokból okulva, bátrabb és biztosabb játékkal, még több szettgyőzelemmel végeznek majd a Gyakorlósok!