*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

Sárik Tibor Kémia Emlékverseny

Iskolánk az idén is megrendezte az immár több mint 10 éves múltra visszatekintő kémiaversenyét a 7. osztályosok számára. A versenyt még Budavári Ágnes, azóta nyugdíjas kolléganőnk álmodta meg, aki Sárik Tibor munkásságának szeretett volna emléket állítani.

 

Végeredmény:

 

1.Hely: Katalizátorok - Egri Lenkey János Általános Iskola
Csapattagok: Csóré Zoé Csenge, Melegh Máté
Felkészítő tanár: Holzerné Válóczi Éva Anna

2.Hely: Atom Anti - Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
Csapattagok: Dobre-Kecsmár Levente, Sike Sámuel
Felkészítő tanár: Bóta Marianna

 

3.Hely: Atomok - EKKE Gyak. Ált. Isk. és Gimnázium
Csapattagok: Fűr Alexa, Ragó Zalán
Felkészítő tanár: Farkas-Lévai Rita

 

Mi, a megmérettetés mai szervezői is egyet tudunk érteni Sárik Tibor egykori neves tankönyvíró, módszertani szakember mottójával - „Kísérlet nélkül nincs kémia” -, így azóta is ápoljuk a verseny hagyományait.

 

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a természettudományok népszerűségét növeljük, érdekessé, élményszerűvé tegyük a kémia tantárgyat. Reméljük, hogy ez a tavaszi délután az érdeklődést mutató diákok számára motivációt jelent a további tanuláshoz.

 

Munkaközösségünk minden évben lelkesen válogatja a feladatokat a versenyre, azzal a céllal, hogy minél gyakorlatközpontúbb és játékosabb legyen. Stefánné Bátkay Judit, Czövek Tünde, Kovács Mihály és laboránsunk, Lénárt Eszter gondoskodik arról, hogy a versenyen változatosabbnál változatosabb kihívások elé állítsuk a tanulókat.

 

A verseny 2024. 04. 11-én délután zajlott iskolánk Barkóczy utcai épületének természettudományos laborjában.

 

A versenyt iskolánk főigazgató-helyettese, dr. Mogyorósiné Herczeg Éva nyitotta meg Sárik Tibort méltató szavaival. Kiemelte, hogy iskolánk nagy hangsúlyt fektet a természettudományos tárgyak népszerűsítésére. Majd a munkaközösség nevében Sósné Cseplye Magdolna köszöntötte a résztvevőket, és ismertettük a verseny menetét.

 

Idén 9 iskola 18 csapata vett rész a versenyen, akik felkészítő tanáraikkal izgatottan várták, milyen feladatokat kapnak majd.

 

A kétfős csapatok idén laborellenőrökké váltak egy óra időtartamra. Ebben az egy órában be kellett jutniuk a számzárral kódolt laborajtón, meg kellett vizsgálniuk, helyesen tárolják-e a laborban a vegyszereket, számot kellett adniuk a veszélyjelzésekben való jártasságukról is.

 

Ellenőrizniük kellett a laborban dolgozók betartják-e a biztonsági szabályokat, illetve ismerik-e a laborban található eszközöket. Végül a labor vezetőjének három állítását kellett igazolniuk vagy cáfolniuk kísérletek segítségével.

 

Minden csapat nagyon ügyesen dolgozott, így mindnyájan kiérdemelték a laborellenőr címet!

 

Az eredményhirdetést mindenki nagyon izgatottan várta. Míg a szervezők az eredményeket összegezték, anyaintézményünk, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egyik népszerű tanára, Dr. Murányi Zoltán tartott látványos kísérleti bemutatót a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak.

 

Végül az eredményhirdetésen az első három helyezett csapat könyvutalványt vehetett át főigazgató-helyettes asszonytól és Dr.Murányi Zoltántól.

 

Legeredményesebbek, a nevükhöz méltóan, a Katalizátor nevű csapat tagjai voltak, az Egri Lenkey János Általános Iskola tanulói, Holczerné Válóczi Éva tanárnő tanítványai. A második helyet szerezte meg a Pásztorvölgyi Általános Iskola csapata az Atom Anti, Bóta Marianna tanárnő felkészítésével. A dobogó harmadik helyére került iskolánk Atomok nevű csapata, akiket Farkas-Lévai Rita tanárnő készített fel.

 

De senki sem távozott üres kézzel: minden diák emléklapot és kis ajándékot kapott munkaközösségünktől.

 

Minden kedves versenyzőnek és felkészítő tanárnak gratulálunk!

 

Reméljük, mindenki jól érezte magát, visszavárjuk az iskolákat a jövő évi versenyre!

 

A munkaközösség nevében: Sósné Cseplye Magdolna

 

Kép5 (1) Kép4 Kép2 Kép3 (1)