*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

Történelmi emlékülés Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából

 

 

 

 

2023. november 10-én immáron 22. alkalommal került sor történelmi emlékülésre Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) Gyakorlója,

az EKKE Tittel Pál Könyvtára és a Művelt Ifjúságért Alapítvány szervezésében. Idén Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója köré szerveződött a program.

Az eseménynek a Tittel Pál Könyvtár adott helyet. Az emlékülés elnöke, egyben egyik előadója Pap József (EKKE Történelemtudományi Intézet) volt.

A népes közönség a gyakorló gimnázium diákjainak műsora után hat előadás keretében (melyek ezúttal történelmi és irodalmi témákat öleltek fel)

bővíthette ismereteit a korszakról és a költőről. Mint minden évben, a résztvevők kézhez kapták az előadások kivonatos anyagát.

Az előadásokat rögzítette a Líceum TV, a rendezvényről tudósított az Egri Városi Televízió.

 

Az emlékülésen elhangzott előadások a következők voltak:

Buda Péter (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem): Petőfi és a szeminárium kapcsolata

Pap József (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) : A romantika korának politikatörténeti háttere

Pintér Márta (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem): A színész és drámaíró Petőfi

Kedves Gyula (Nemzeti Közszolgálati Egyetem): A csataterek Petőfije

Hermann Róbert (Hadtörténeti Intézet és Múzeum): Petőfi eltűnése

Bartók Béla: (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) : A Petőfi- kultusz nyomai Egerben

Zárszó, fogadás.

 

A program szervezői köszönetüket fejezik ki az alábbi szervezeteknek, intézményeknek:

 

Bethlen Gábor Alapkezelő, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Eger Sikeréért Egyesület, Garamond Kiadványszerkesztő, Dobó István Vármúzeum,

1552 Étterem és Boutique Hotel, Eszterházy Étterem, Fornetti Eger, Egri Csillagok Borászat, Misz Borászat, Oleanus Cephalicus Borászat

 

 

fot7

 

Fot6

 

Fot5

 

Fot3

 

Fot4

 

fot1

 

fot 2

 

kp1

 

kp2