*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Barkóczy utcai épület

„Egy mese sem tud életben maradni, ha nincs gyerek, aki hallgassa.”

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház folytatva a sokéves hagyományt, 2025-ben is szeretettel várta Heves vármegye általános- és középiskolás diákjait a Palóc Mesemondó Találkozóra.

A versenyre egy szabadon választott, a palóc tájnyelv dialektusterületéhez kötődő népmesével lehetett nevezni. A versenyen a diákokat korosztályonként szakértő zsűri értékelte, aki figyelembe vette az előadásmódot, a kiejtést, a szereplők megszemélyesítését, valamint a mese hitelességét és hangulatát. Iskolánkat Bogdán Flóra 6. e osztályos tanuló képviselte, aki ezüst minősítést szerzett. Felkészítő tanára Csákiné Tar Veronika volt.

A rendezvény méltó módon hívta fel a figyelmet a népmesék értékeire, a mesemondás közösségépítő és hagyományőrző szerepére, valamint a gyermekek kreativitására.

Ez az alkalom egyszerre nyújtott élményt, tanulságot és örömöt minden résztvevőnek, büszkeséget a verseny helyezettjeinek és a felkészítő pedagógusoknak.