Óvodai gyakorlaton a 11.D leendő oktatási szakasszisztensei
Technikumunk oktatás ágazatban tanuló diákjai az idei tanévben heti rendszerességgel megkezdték szakmai gyakorlatukat. Köszönjük a bizalmat és a szakmai együttműködést az Aldebrői Mosolygós Aranyfürt Óvodának, a Felsőtárkányi Óvoda és Bölcsődének, a Kápolnai Tündérkert Óvodának, a Kompolt-Nagyút Gyermekkertész Óvodának és vezetőiknek; Baráthné Németh Éva, Holló Anita, Kecskésné Kerékgyártó Andrea és Majdán Katalin főigazgató, igazgató asszonyoknak!
Külön köszönet a diákjainkkal közvetlenül foglalkozó, mentoráló óvodapedagógusoknak, akiktől azt a visszajelzést kaptuk, hogy leendő oktatási szakasszisztenseink, kellő felkészültséggel, motiváltan, nyitottan fogadták a gyakorlat kihívásait. Ehhez az is kellett, hogy valamennyi óvodában olyan támogató légkör fogadta őket, mely segíti, segítette leküzdeni kezdeti félelmeiket. A gyakorlat során felelősségteljes munkavégzésre ösztönözték a fiatalokat, sok pozitív visszajelzést, a gyermekektől végtelen szeretetet, mentoraiktól hasznos tudást kaptak az elmúlt hetek alatt, mely megerősítette őket abban, hogy jó döntést hoztak, amikor képzésünket választották és ez a pálya lehet a választott útjuk.
Nagy öröm számunkra, hogy diákjaink szakmai képzése a gyakorlóhelyeken jó kezekbe került, hisz valamennyi településen magas színvonalú, az óvodapedagógia iránt elkötelezett szakmai munkát ismerhettünk meg. Bízunk abban, hogy az idei év tapasztalatai erősítik az intézmények közötti együttműködést mely lehetőséget adhat hosszabb távú szakmai munka kialakítására.
Németh Dóra gimnáziumi és 5 éves technikumi intézményegység-vezető.
További képeink: https://drive.google.com/drive/folders/1rJ4pDiJEtaB10iNlXwqW-bVpzI0QlE3h


